Visszalépés a nyitóoldalra

 

 

 

 

 

 

Varró Margit Alapítvány
(alapította: Ábrahám Mariann)

10 éves tevékenységének története

(1992 - 2002)

    Varró Margit 1881 - 1978

Hommage Prof. Dr. Ujfalussy József tanár úrnak Varró Margit pedagógiai eszméi Hangversenyek, sajtó "Magyar zene a zongoratanításban 1900 - 2000" megjelenése UNESCO elismerés 1997 Párizs - Bartók kiállítás TV és rádió adások Reklám külföldön és itthon Köszönő levelek Starker János Varró Margitról Jelenlegi tevékenysége 2002 - től

__

___________________

______

 

Hommage Prof.  Dr. Ujfalussy József tanár úrnak. A bizalom jegyében A Varró Margit Alapítvány (2002-) történetének részletes krónikájával szeretném tiszteletemet és köszönetemet kifejezni az alapítvány első 10 évének elnöke, Ujfalussy József akadémikus, a Zeneakadémia volt rektora előtt. Bámulatosan nagytudású tanárom életre szóló útravalót adott az emberi, szellemi, érzelmi, zenei kultúra minőségét illetően.  Ennek az alapítványnak elnöki tisztét rengeteg egyéb felelősségteljes kötelezettsége mellett első kérésre elvállalta. Egyetértett a Varró Margit Alapítvány alapító okiratában lefektetett célkitűzéseimmel, mert teljes bizonyossággal vallotta, hogy a zene értékeivel és a zenéléssel a gyermekeknek már nagyon fiatal korban kapcsolatba kell kerülni. Az Ő neve és pozíciója már önmagában értéket jelentett tevékenységünknek. Ez alatt a tíz év alatt csaknem negyven hangversenyt szerveztünk. Tanárkollégám Balázsné Szatmári Éva mindvégig fáradhatatlanul segített a hangversenyek előkészítésében, lebonyolításában. Az ország zeneiskoláinak tanárai és növendékei közel ezer fővel képviseltették magukat a tíz év során rendezett hangversenyeken. Az itt bemutatott műsorok csak töredékei a teljes listának. Az alapítvány tevékenységének egyes állomásai azonban önmagukért beszélnek. A "Magyar zene a zongoratanításban 1900-2000" című video antológia elnyerte az UNESCO Yehudi Menuhin által alapított kitüntetését. (1996) A növendékek műsora résztvett a Párizsi Bartók Rendezvényen. A  Magyar Rádió, a TV1 és a Duna TV egy éven át 25-25 adásban sugározta a koncertek felvételeit. Az itt bemutatott listák érzékeltetik, hogy tengeren innen és túl, hány felsőfokú intézmény, magyar zeneiskola kapta meg ajándékba a 240 perces filmet. A Varró Margit Alapítvány gazdája 2002 óta a fóti Zeneiskola. Reméljük, hogy ugyan ebben a szellemben tevékenykedik majd az elkövetkezendő években is.   Ábrahám Mariann

Bartók-házi ifjusági hangverseny bevezetője 1993 március 25:

online hallgatható anyag

letölthető élő hangzó anyag

 (amatőr felvétel)

__

___________________

______

 

 

A XXI. SZÁZAD NEVELŐJE: VARRÓ MARGIT
(1881-1978)

 

Dr. ÁBRAHÁM MARIANN

Meggyőződésem, hogy semmi nem neveli egy fiatal személyiségét olyan sokoldalúan gazdagon, mint a zenével való foglalkozás. Aki egy zenedarab előadásán intenzíven munkálkodik, e foglalatosság első lépésétől fogva sem kerülheti el, hogy majd mint önálló és munkájának minden pillanatáért felelősséget vállalni tudó személy jelenik meg közönsége, hallgatósága előtt. A zenetanárnak úgy kell tehát tanítania, hogy a szellemi - érzelmi - fizikai tényezők komplex összefüggését megéreztesse, megértesse és az szerves egésszé váljék a tanuló számára, és, majd saját élménnyel teli, kreatív szabadsággal tudjon megnyilvánulni a pódiumon. Vagyis a jó zenék, remekművek tanítása személyiségeket nevel, melynek mind erényei, mind hiányosságai az élet egyéb területére is kihatnak. Így, Varró Margit személyét, tanításait, a róla tudottakat alapul véve, az a terület, amelyről én tudok most beszámolni, nem szervezeti kérdéseken, nem egy iskolai osztály tanításán, nem csoportos mérési eredményeken alapul, hanem a végső és legfontosabb tanítási szituációra, a tanár és mindenkori növendékével való kapcsolatának vizsgálatára irányul.

Vizsgáljuk meg először nagyon röviden a tanárt - vagyis esetünkben azt, ki volt, milyen tanár volt Varró Margit, majd néhány gondolattal világítsuk meg, hogyan tanított.

Miután a mi korunk egyik fő problémája a tanárok megbecsültsége, körülményei, anyagi elismertségének kérdése - és ez teljesen jogos - e szempontok szerint kívánom személyét bemutatni.

Szeretném ismertetni azt a tényt, hogy Varró Margit tanári működése folyamán soha nem kapott állami támogatást! Sőt, a Zeneakadémián eltöltött másfél éves tanári működése után - mai szóval élve - felmentik őt állásából, igaz, politikai okokra hivatkozva.¹ Valójában azonban újszerű pedagógiai nézeteivel veszélybe hozta volna a már előírt, megcsontosodott, bemerevedett tanterveket, tanmeneteket. Ebben az időben mentik fel hosszabb-rövidebb időre zeneakadémiai állásából Bartók Bélát, Kodály Zoltánt, Dohnányi Ernőt is. Forradalmian új volt ennek az akkori zseniális fiatal generációnak az eszmevilága. Varró így 1920-tól- amint fogalmazta - "saját útját járja". Nézzük, hová vezetett ez a "saját út"?

Varró Európában tartózkodása évei alatt - tehát mintegy két évtizeden át - első sorban magántanárként tanított. Kiváló növendékeket. Munkálkodásának eredményét felismerve mégis tanárcsoportok szerveződtek köré és kapcsolódtak be a vezetésével történő kutatási munkába. Az effajta munkálkodás már zeneakadémiai tanulmányai befejezése után (1907) kezdetét vette és fontos publikációk jelzik összegzésének egyre letisztultabb, lényeglátóbb lépcsőfokait.²

1921-ben megjelenik a Rózsavölgyi Kiadónál első könyve: a Zongoratanítás és zenei nevelés, 1926-ban pedig a Grundlagen des Musikunterrichtes (A zenetanítás alapjai) című híres cikke a Berlinben publikált "Allgemeine Musikzeitung"-ban. Közben a magyar, német, francia, angol, olasz lapokban megjelent kisebb publikációiból láthatjuk, hogy milyen részterületekben mélyedt el, olyan szinten, hogy közleményekben vállalhatta azzal kapcsolatos gondolatait.³ E cikkek azonban kivétel nélkül egy lényeges témát járnak körül, azaz, a különböző adottságú, alkotó és reprodukáló zenei képességekkel rendelkező gyermek, ember pszichéjének, gondolkodásmódjának egyre mélyebb és sokoldalúbb megismerését. 1928-ra érlelődnek meg pedagógiai gondolatai annyira, hogy kiadhatja - immár német nyelven, a Simrock kiadónál - a fent említett, még ma is használt, ismert könyvét, a Der lebendige Klavierunterricht-et,  (Az élő zongoratanítás-t.)

Számtalan kiváló muzsikus értékeli 1928-ban megjelent, legutóbb említett könyvét.⁴ 1938 novemberéből származik például Bartók Béla néhány soros méltatása Varró munkásságáról és erről a könyvről, az alábbiak szerint:

"Her book on piano-teaching has quite an extraordinary value and will never became out of data. - I had also many occasions to observe her salient piano teaching". - (Zongoratanításról szóló könyve egészen rendkívüli, és soha nem lesz korszerűtlen. Sokszor volt alkalmam, hogy megfigyeljem kiváló zongoratanítását.)⁵
Nem kívülről jövő segítséggel terebélyesedett ki tehát az az óriási tudás, mely előtt még ma is csodálattal állunk. Személyes belső igény, tudásvágy vezette. Ő maga, visszatekintve ezekre az évekre, így ír:

". Rá akartam találni az igazira, a teljes önkifejezés útjára. Szakadatlan munkával eltöltött évek következtek (1907 után). Hallgattam és figyeltem a nagy virtuózokat, szakemberek által írt könyveket olvastam a technikáról, sok tanulmányt, kísérletet folytattam zárt ajtók mögött."⁶

Pedagógiai, pszichológiai, filozófiai és szépirodalmi műveltsége lenyűgöző. Hogy fogalmat alkothassunk Varró olvasottságáról, átnéztem a Der lebendige Klavierunterricht bibliográfiáját. Még mennyiségileg is megdöbbentő az a tematikus gazdagság, mellyel megalapozta munkáját, és tudását oly sokoldalúvá tette. Idéznék néhány szerzőt a könyv megjelenése előtt publikált szakirodalomból. A szerzőket a könyve felépítésében előforduló sorrendben említem meg, röviden.

Wallaschek, Wieck, Ramann, Curwen, Mach, Witasek, Ehrenfels, Wertheimer, Spranger, Battke, Jöde, Adler, Révész, Ruefenacht, Jung, Riemann, Breithaupt, Klindworth, Kreutzer, Matthay, Süss, Mikuli, Barda, Binet, James, Gross, Koffka, Werner, Büchler, Charcot, Kerschensteiner, Levinstein, Stern, Montessori, Skinner, Freud, írók önéletrajzai.⁷ és még sorolhatnám tovább. E könyvek nagy része - már aminek módomban állt utánanézni - a budapesti könyvtárakban nem volt föllelhető. Tájékozottságát, műveltségét illetően kételyeinket eloszlathatjuk még akkor is, ha a legprimitívebben közelítjük, nem tartalmilag, csak oldalszámban - mondhatnánk köznapi nyelven: "kilóra mérve" - azt a tényt, hogy mi mindent dolgozott fel, értékelt, szelektált, szellemileg, amíg le tudta írni: én így gondolom!

Varró a későbbi évtizedekben is szüntelenül olvasott, tájékozódott a pszichológia, filozófia, pedagógiai irodalom legújabb kiadványairól. Könyvének 1958-ban megjelent negyedik kiadásában számtalan lábjegyzetet, irodalmi hivatkozást lecserél és korszerűsít.

Átnéztem és összehasonlítottam az első kiadás bibliográfiáját a negyedikkel. Csak az 1940 után megjelent irodalomból említenék néhányat szerző és cím szerint csupán:

És ami a leginkább meglepett: Varrót érdekelték az egyéb művészeti ágakban tehetséges gyermekek megnyilvánulásai már munkálkodása elején is. Két könyv árulkodik erről a bibliográfiában.⁹

 

Köztudott, hogy zenepedagógiai, zeneesztétikai területeken Varró előtt és Varró kortársai között is kitűnő munkák születtek már. Bár e munkák az idők folyamán lassan-lassan feledésbe merülnek, a megismerni vágyó, gondolkodó, kutató elmének feladata ezeket a munkákat újra felfedezni, megérteni a lényegüket, és értelmezni őket a jelen számára. Így vált gyökerévé Varró munkálkodásának is az elődei által felfedezett tudás. Ebben a rövid, vázlatos felsorolásban megemlítenék még néhány művet, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy saját útját teljes bizonyossággal megtalálhassa.

A hallás fejlesztésére alapozott zenetanítást például már a XVIII. században Couperin, Ph. E. Bach, Türk is szorgalmazta, de ez a kérdés zenepedagógiájukban nem központi fontosságú. Kifejezetten erre építi azonban tanítását a XIX. század nagynevű tanára, F. Wieck.¹⁰ R. Schumann ¹¹ házi szabályának első mondata:
"Legfontosabb a hallás képzése". H. Riemann¹² számtalan fontos kutatási területe közül egyik a hallás milyenségének elemzése volt. Ő hozza be például a melodikus - ritmikus - harmonikushallás fogalmát, a zenediktálás fontosságát. R. Breithaupt¹³ (például) nagyszabású, ma már kevéssé korszerű munkájában alapos vizsgálat tárgyává teszi az idegrendszer működését, mint a jó előadás feltételét.

De magyar vonatkozásban sem előzmény nélküli a hallás fejlesztésének fontos kérdése. A XIX. században Bartalus István Zongoraiskolája¹⁴ - mely l890-ben jelent meg, egyik leglényegesebb feladatként jelöli meg a hallás képzését.

A XX. század legelején pedig Popper Irma¹⁵ , Dr. Kovács Sándor¹⁶ , Tóth Árpád¹⁷ , Kálmán György¹⁸ végeznek jelentős kísérleteket a hallásra épülő zongoratanítással kapcsolatosan. Lexikálisan mégis Varró Margit nevéhez fűződik a hallásra, a hallás fejlesztésére alapuló hangszertanítás módszerének kidolgozása.¹⁹ Vagyis az, hogy milyen léptékkel, hogyan tanítsunk a legeredményesebben hangszeres zenét, vagyis a zenélést a hallásra és nem az üresjáratú motorizmusra alapozva. Mert az ő korában ez volt a kérdés!

Úgyszintén nem Varró fedezte fel a különböző - auditiv - vizuális - motorikus - emlékezeti típusokat. A francia ideggyógyász J. M. Charcot²⁰ nevéhez fűződik a felismerés. Varró azonban negyedikként hozzátette még a "logikus" típust is, melyet a nem igazán tehetséges gyermekeknél oly gyakran megtapasztalt.

A tehetség vizsgálatában a nemzetközi hírnevű Révész Géza²¹ és Kovács Sándor²² publikálnak pszichológiai kutatásaik, méréseik eredményéről. Révész a hang- és zenepszichológiai vizsgálatai mellett számtalan más területen is kutatott. (Így a látás-, tér-, beszéd-, gondolkodás-, szociál- és pedagógiai pszichológia stb. tárgyköreiben több mint 150 cikket publikált.)

Láthatjuk, hogy amiben Varró munkálkodott, semmilyen területen nem előzmény nélküli. Köztudott, hogy évszázadok óta minden korszakban keresték a választ azokra az alapkérdésekre, melyek a zenei nevelés éppen aktuális irányát megszabták. Varró a saját és mások elméleti munkásságának eredményeit az éveken át tartó gyakorlat próbájának vetette alá, majd letisztázta és elméleti alapokra fektette le újra. Lenyűgöző az a kohéziós erő, mely saját értékítéletén keresztül ezt az új egységet létrehozta! Erről szól főműve a Der lebendige Klavierunterricht, melynek pszichológiai részét az 1921-ben megjelent magyar könyvvel összevetve 30-ról 100 oldalra bővíti.

1938-ban Rogere Ducasse meghívására Párizsban adott elő.²³ Az előadás keretén belül a következőképpen mutatkozott be:

Engem személy szerint a gyermek és ifjú koromban ért rossz élmények leküzdése vezetett: pocsék, rutinszerű, felületes és hiányos oktatásban részesültem még technikai téren is. Éppen ez segített később abban, hogy növendékeimnek megadjam azt, ami nekem nem adatott meg. Így az én pedagógiai programomban kísérlet történik a tanítás kereteinek kiszélesítésére, belevonva abba bizonyos lelki és szellemi tényezőket, melyeket - mint jól tudjuk - túl gyakran figyelmen kívül hagyunk, vagy semmibe veszünk.²⁴

Ez a rendkívüli műveltség, sokoldalú tájékozottság azonban csak egyik ismérve munkásságának. Varró azért olvasott, tájékozódott, hogy egyre jobban megértse és a lehető legeredményesebben oktassa a reá bízott gyermeket. Hogy önmagát ellenőrizze, tudni akarta, hogy a tudományos munkák milyen eredményeket mutatnak fel az őt érdeklő témakörökben. De nem kötelezte el magát egyik irányzat mellett sem. Így fogalmazott egyik írásában:

Egy bizonyos iskolához való kizárólagos ragaszkodás szerintem túlságosan korlátozná a zenetanítás autonómiáját. Éppen ezért én magam sokfelé érdeklődtem a pedagógia és lélektan kiterjedt birodalmában s a vendégjog alapján mindenünnen azt vittem el - hálásan - ajándékképpen, ami speciális pedagógiai és művészi céljaimnak a legjobban megfelelt.²⁵

Varró azonban nemcsak a könyvekből tanul. Mi másból még? Honnan? A Der lebendige Klavierunterricht megjelenése után a Literatura című folyóiratban található egy riport Varró Margittal. Ő így válaszol a kérdező riporternek:

Könyvemben csak tapasztalataim vannak. Egy barátom, tudósféle ember kezdő koromban figyelmeztetett, mindent jegyezzek fel, amit az órákon tanulok. Mindig vezettem óranaplót. Ebben benne van a praxisom. Amikor rábírtak, hogy könyvet írjak, ebből a praxisból nőtt ki a könyv.²⁶

Tehát nem azért jegyzeteit, hogy majd abból könyvet írjon, hanem azért tudott könyvet írni, mert hallatlan apró lépésekkel, sokoldalúan megfigyelés tárgyává tette pedagógiai munkája folyamán a gyermeket. Tanult a könyvekből és tanult a gyermeki reakciókból, óráról órára, újra és újra. Minden mondat egy-egy mozaik volt számára a gyermeki lélek és gondolkodásmód megismeréséhez. Az 1960-as években amerikai tanítványai bíztatására még jobban leegyszerűsítve könyvét újra fogalmazza Dynamic Piano Teaching címmel. Ezt azonban befejezni már nem tudta és életében nem jelenhetett meg.²⁷

Egyik utolsó tanítványa, a University of Chicago jelenleg nyugalmazott geológia professzora, aki az 1970-es évek elején éveken át tanult nála, így fogalmazta meg tömören, mi volt Varró hitvallása a zenetanításról:

Az életre tanítok a zenével, és a zenét tanítom a zongorával.

"Ez volt Margit, ez volt az Ő tanításának esszenciája. Bámulatra méltó mennyire emlékszem mindarra, amit Margit mondott - mondta nekem megismerkedésünk alkalmával, 1989-ben.²⁸

1970-ben egy szentpétervári doktorandus hallgató - Swetlana Grinstein - levélben kérdezte meg Varró Margitot, aki akkor már kilencvenedik éve körül járt, hogy életútjára visszatekintve hogyan értékeli korábbi pedagógiáját?

Varró egyszerűen fogalmazta meg válaszát. Ez így hangzik:

Pedagógiai nézeteim az én gyakorlatomban könyvem (IV. kiadás, vagyis 1958.) megjelenése óta csak alkalmazásának eszközei és módozatai tekintetében változtak meg valamelyest, (vagy a kor követelményei szerint - kibővültek), az alapelv ugyanaz maradt.²⁹

Vagyis az USA-ban a XX. század közepén nem úgy, mint a húszas években, Európában, hanem az adott körülményeket figyelembe véve már más eszközökkel, más módszerekkel, és kibővítve kellett tanítania. De mégis ugyanazokra az alapelvekre építette a zene tanítását!

Az én kérdésem önmagunkhoz: képesek vagyunk-e mi is arra, hogy a jelenlegi körülményeink között, az eddigi módszereinket felülbíráljuk és megtaláljuk, hogyan lehet nemes és értékes zenékkel felkészíteni az ifjúságot az életre? Mert a zenével nem csak egy hangszert tanítunk, hanem ennél sokkal többet. Ezt kellene megértenünk, ennek a felismerésnek nagyságrendjét felfogva harcolnunk a művészeti oktatásban rejlő életigazságokért. Mert a mi korunkban a számtalan részproblémát is figyelembe véve, sőt, valóságosan megértve, feladatunk végső kérdése ez!

A pedagógia - interperszonális kapcsolat. Vagyis olyan emberi kapcsolat, amelyben mindkét félnek aktívan kell jelen lennie. Sőt: a tanár tanul is a mindenkori tanítási szituációban.

Dr. Grastyán Endre akadémikus, idegfiziológus orvosprofesszor 1983-ban elhangzott előadását idézem: "Tanulni csak aktív idegállapotban lehet".³⁰ Ha ez biológiai tény, nincs helye vitának. A tanárnak tehát elsőrendű feladata, hogy akit tanít, annak aktivizálja figyelmét, felfogó-képessé tegye az agyát, - kinek-kinek másképpen, más eszközökkel. Érzékelje azt a szituációt, amit személyével, jelenlétével megteremtett. Minden tanár rendelkezik tárgyát illetően egy sereg információval, amely átadása szempontjainak mikéntjét Varró rendkívül differenciáltan fogalmazta meg. A következőket közli:

Komoly mulasztást követünk el, ha a mit akarunk tanítani mellett figyelmen kívül hagyunk számos egyéb tényezőt. Például: mikor tanítsuk, hogyan tanítsuk és kit kell tanítanunk. Ez utóbbi a legfontosabb - vallja -, mert ez a személyiség kérdéskörébe tartozik és az e kérdésre adott válasz az összes többit befolyásolja.³¹

A "kit" kell tanítanunk kérdéskörben Varró számításba veszi az objektív és szubjektív, általános és egyedi tulajdonságokat. Növendékünk gyermek, kamasz, vagy felnőtt, kezdő vagy haladó, muzikális, intelligens, fogékony, figyelmes, vagy éppen ennek ellentéte. De a tanítvány karaktere, fejlődési foka, környezete mellett legfontosabb képzelő típusának ismerete. Ez adja a kulcsot elsősorban az emberhez.³²

Korunk nevelés tudományának egyik alaptétele az a követelmény, hogy az oktatási módszert a gyermek tipikus és egyéni tulajdonságaihoz kell mérni - írja 1928-ban.³³

E tényezőket figyelembe véve a variációk számtalan sorával találkozhatunk, és tisztában kell lennünk azzal, hogy ha tudásunk, közlendőink, nem célirányosan - és hozzáteszem, nem korszerűen - fogalmazottak, könnyű szerrel leperegnek, sőt el sem jutnak a fülekhez. Hogyan kell hát felkészülnie egy tanárnak - mit tett Varró? Mindenekelőtt tudta, mit akar, és időt nem kímélve minden szellemi erejét a cél érdekében éveken át felfűtötten tartotta, és korszerű szemlélettel kereste kérdéseire a választ. Az emberi és tanári magatartást illetően személye, életének példája - tanulság: egy elérendő célnak ez a megközelítése eredményre vezet.

Számomra csak az a fontos, hogy használható útmutatást adjak a tanításhoz - írja.³⁴

A közelmúltban érdeklődéssel forgattam az Osiris kiadónál 2001-ben megjelent "Tanulmányok a neveléstudomány köréből" című kötetet és olyan, ma is új igényként megjelenő gondolatokra bukkantam, melyek a XX. század elején munkálkodó Varró Margit kutatásaival és megoldott pedagógiai gyakorlatával tökéletesen összecsengnek.

Például: (.) Végbemegy-e - s hol és hogyan - az az integráció, mely nem a mozaik-személyiségek kialakulásának kedvez, hanem az ép identitásnak? Elsősorban ez a világtörténelmileg új probléma avatta az én-azonosság alakulását elsőrangú nevelés filozófiai kategóriává (.) - írja Zrinszky László.³⁵

A probléma világtörténelmileg valóban új, de meggyőződésem, hogy a művészeti nevelés - mert az ember valamennyi intellektuális és érzelmi erőit fókuszba kell hozza, - egyfajta utat tud biztosítani a személyiség integrációjának.

Vagy: (.) Eljött az ideje, hogy finomabb felbontásban vizsgáljuk a gyermeki fogalmakat. Óriási feltáratlan terület (nemzetközileg is) a gyermeki elképzelések alakulásának folyamata, a fejlődés, ami egyre összetettebb fogalomrendszerek formálódásához vezet (.) - írja Nahalka István.³⁶

Varró 1920-30 között a maga szakterületén 10 éven keresztül a "legfinomabb felbontásban" vizsgálta a gyermeki gondolkodás, érzékelés alakulását.³⁷ Meggyőződésem, hogy pedagógiai munkálkodásának mikéntje, minősége modellként szolgálhat napjaink általános pedagógiai problémáinak megértésére és kezelésére vonatkozóan is.
De ki az, vagy mi az, ami ma számunkra használható útmutatást ad majd? Erre a célra szolgálna a NAT? Vagy az egyes tanárok elhívatott ügyszeretete is vitathatatlanul szükséges a jövő generáció emberi minőségének megteremtéséhez? Kérdés, melyre minden tanár saját maga kell, hogy választ adjon.

Felhasznált irodalom